धन उगाहना 15 सितंबर, 2024 – 1 अक्टूबर, 2024 धन उगाहने के अभियान के बारे में

Szulejmán

Szulejmán

R. Kelényi Angelika
यह पुस्तक आपको कितनी अच्छी लगी?
फ़ाइल की गुणवत्ता क्या है?
पुस्तक की गुणवत्ता का मूल्यांकन करने के लिए यह पुस्तक डाउनलोड करें
डाउनलोड की गई फ़ाइलों की गुणवत्ता क्या है?
A ​sorozat és ami mögötte van I. Szulejmán szultán 1494 novemberében született Trabzonban és 1566. szeptember 6-án, Magyarországon, Szigetvár alatt vesztette életét. 1520-tól haláláig az Oszmán Birodalom uralkodójaként hódított. A török nép ikonikus ura a magyar történelmet egy kicsit is ismerő hazánkfiaiból rajongást biztos, hogy soha nem váltott volna ki, ha az egyik kereskedelmi csatorna meg nem vásárolja az uralkodó életéről szóló sorozatot.
A 2013 januárjától vetített Szulejmán című török filmsorozat nyomán a szultán negatív megítélése sokat változott, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy - különösen a romantikus lelkületű tévénézők - megkedvelték a Halit Ergenç által alakított Fényességest. A történelmi események, személyek tekintve, hogy tulajdonképpen egy szappanoperáról beszélünk nem minden esetben egyeznek a valósággal, de ezt nem is várhatjuk el, a főcímben meg is jegyzik az alkotók, hogy a mű történelmi ihletésű, ami nem azonos a történelmi hűséggel.
R. Kelényi Angelika tisztázza a valós történelmi eseményeket, már csak a saját történelmünk megismerése érdekében is, bár ez a könyv is sokkal inkább egy érdekesség gyűjtemény, semmint tudományos értekezés, a cikkek célja mégis - a szórakoztatás mellett - a félreértések eloszlatása.
साल:
2016
प्रकाशन:
Figyelem
भाषा:
hungarian
ISBN 10:
6155596484
ISBN 13:
9786155596483
फ़ाइल:
MOBI , 247 KB
IPFS:
CID , CID Blake2b
hungarian, 2016
ऑनलाइन पढ़ें
में रूपांतरण जारी है
में रूपांतरण विफल रहा